.. két éve tartogattam magamban…, azt hiszem itt az ideje továbbadnom…
Két évvel ezelőtt kísértük el arra az útjára utolsóként távozott nagyszülőmet, amiről már nincs visszaút…
Álltam a dombtetőn és millió gondolat között egy hirtelen feltámadt szellő kitisztította a fejem … nincs helye szomorúságnak, úgy nem méltó a búcsú… mit kívánnának tőlünk az eltávozott szeretteink? Legyünk boldogok, becsüljük meg a földi létet!
Így hát… drága Őseim! Köszönöm mindnyájatoknak, hogy általatok lehetek. Köszönöm nektek, az életemet és a tanításokat, amiket kaptam tőletek. Így válhattam azzá a nővé, aki lenni szerettem volna. Büszkén vállalom, hogy nem szomorkodom, hisz bennem éltek tovább!
… és biztos vagyok benne, hogy a mi Szigeti Mamánk is tudja, mindent átadott, amit tőle tudnunk kellett..
Ünnepélyesen megígérem, hogy én is továbbadom az unokáimnak a kék szőlő szeretetét, mert nekem ez ott, az oladi, családi ház udvarán sokat jelentett… a kék szőlő nekem az élet íze… az életé, amit úgy élek, ahogy az szándékaim szerint méltó az őseim és utódaim hagyatékához is.
Üdvözlet! Ez egy hozzászólás.
A hozzászólások moderálásához, szerkesztéséhez és törléséhez látogassunk el a honlapunk vezérlőpultjának
Hozzászólások menüpontjához.
A hozzászólok avatarját a Gravatar biztosítja.